Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Az Alsóörsi Sport Egyesület Íjász Szakosztálya idén is terepíjász csapatversenyt rendez egyéni – módosult - szabályrendszer alapján, a csapatverseny népszerűsítése és az íjászbarátság ápolása céljából.

 

Rendező: Alsóörsi Sport Egyesület Íjász Szakosztály

Helyszín: Alsóörs, Íjászkatlan és környéke

 

FIGYELEM A verseny időpontja módosult október 8-ra!

 

A verseny ideje: 2016. október 8. szombat


Verseny leírása:

- 16 lőállás,  (csak jelöletlen távok), 2 körben

- 1 csapat 3 főből áll. 2 csapat alkot 1-1 csoportot a pálya teljesítése során, akik egymás pontjait írják.  

- fejenként 2-2, csapatonként, célonként 6-6 lövés (összesen fejenként 64, csapatonként 192)

- A csapat tagjai lőhetnek külön-külön, de ha lehetséges párban vagy egyszerre hárman is, de egy időben 1 csapat lő. 

- A 2 csapat célonként forog!

- Az elsőnek lövő csapat a bal oldali célokra lő a 20-as és 40-es lőlapoknál, a második csapat a jobb oldali 2-re. A csapat szabadon oszthatja fel egymás között a számára kijelölt 2 db 20-as és 40-es lőlapot, de a 20-as céloknál mind a 6-ba kell vesszőt juttatni, míg a 40-es lőlapoknál 3-3 vessző lehet lőlaponként. Ha több vessző kerül a célba az előírtnál, akkor a csapat által az adott lőállásnál elért legmagasabb találat(ok) elveszik.

A lövésidő csapatonként 3 perc. A csapat tagjai a távok becslésében segíthetik egymást.

Kategóriák:

Irányzékos (valamennyi irányzékos kategória tetszőleges összetételben, de legfeljebb 2 fő CU)

Összetett I. (1 fő bármely irányzék nélküli, 2 fő irányzékos)

Összetett II.  (2 fő bármely irányzék nélküli, 1 fő irányzékos)

Irányzék nélküli (I. BB,CBB és VR tetszőleges összetételben, de 3 fő BB nem lehet!)

Irányzék nélküli II. (LB és TR tetszőleges összetételben)

Lehet az irányzék nélküli kategóriákat variálni is (pl. 1-2 fő VR + 1-2 fő LB/TR), ekkor azonban Irányzék nélküli I.-nek minősül a csapat.

Ha válogatott tagok igénylik, akkor a hagyományos WA csapatok (1-1 OL, CU, BB)  is indulhatnak.

 Irányzékos lehet: CU, HU, OL, CRB

Irányzék nélküli lehet: BB, CBB, VR, LB, TR

Mindenki egyénileg a saját íjkategóriája és korosztálya számára kijelölt karótól lő 2-2-t, csapaton belül, a legtávolabbi karótól a cél felé haladva.  A lőtt pontok 3 fős csapatonként kerülnek összértékelésre.


Korosztályok:

felnőtt: 3 fő 18 év feletti, vagy 2 fő 18 év feletti és 1 fő 14 év feletti

gyermek: minden tag 14 év alatti (szülői vagy edzői kíséret kell!)

kadett: minden tag 14-18 éves

családi/vegyes:minden olyan egyéb összetétel, amely nem gyermek, kadett vagy felnőtt korosztály (pl. 1-2 fő 18 év feletti+1-2 fő 14 év alatti)

 

Nemenkénti bontás az értékelésnél nincs, a vegyes nemű csapatok férfi csapatnak minősülnek, míg a tisztán női csapatok összeredménye 105%-on kerül értékelésre.

 

Egyebekben a WA terep szabályai érvényesek a MISZ kiegészítései szerint. Teljes terepszínű öltözet nem engedélyezett, a felszerelés lehet terepmintájú.

További kategóriákat, korosztályokat a túlzott elaprózódás miatt nem alakítunk ki, igyekeztünk az eddigi tapasztalatok alapján a várható nevezői összetétel, és az igazságos, sportszerű feltételek biztosításával megalkotni a szabályokat!

 

A csapatokat előre szervezzétek meg, nevezni csapatnév (fantázia vagy egyesületi név)+ kategória-korosztály kell, a tagok és íjtípusuk megadásával. A helyszínen csapatokat csak rendkívüli esetben alakítunk ki!!!

Inkább az utolsó pillanatban, akár határidőn túl nevezzetek, de lehetőség szerint ne legyen túl sok utólagos módosítás !!!

Lesz facebook esemény honlap is szervezkedni!

 


PROGRAM:
8.00 - 9.30 megérkezés, bemelegítés,

8.00 - 9.30 helyszíni nevezés,
09.40 - Megnyitó, versenytájékoztató, csapatbeosztások
ismertetése
10.00 Az első lövés

16.00 Eredményhirdetés

Információ: Molnár Ferenc
Mobil: 06 30 9574047
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nevezés :  Morzál Ádám

e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Előnevezési határidő: 2016. október 5. 20.00


Nevezési díj


Mindenki egyenként fizet a saját korosztálya szerint:

Felnőtt: 3500 Ft

Kadett/Gyermek: 2500 Ft

Mini (7 év alatt): ingyenes (ebédet igény szerint fizet)

Helyszíni nevezés csak komplett csapattal, felár nélkül.

 

A nevezési díj egy adag meleg ételt tartalmaz.  A vendégebéd ára 800 Ft.

 

Díjazás: Csapat I-II-III.  helyezetteknek érem, oklevél.

A Verseny párhuzamosan, azonos pályán került megrendezésre a terep-ifjúsági versennyel. A két versenyen egyszerre indulni nem lehet! A fiatal indulóknak elsősorban az ifjúsági versenyt ajánljuk.

A helyszínen büfé üzemel.

A verseny előtt és ideje alatt szeszes ital fogyasztása TILOS!

Megközelítés:

Veszprém (Székesfehérvár) felől: 8-as út
Balatonfüred felé elágazó (Felsőörs felé) Felsőörs után 300m-el a buszmegálló
után balra (tábla jelzi). Budapest (Székesfehérvár) felől M7 balatonakarattyai
leágazó Balatonfűzfő felé, Balatonfűzfőnél Balatonfüred felé fordulva,
Alsóörsig. A falu központjában a strandnál az Endrődi Sándor utcára fordulva az
utca végéig, majd kifelé egyenesen az erdei bekötőúton a kőszínházig.


GPS: 47.000677, 17.972933


Biztonságtechnikai ellenőr: Molnár Ferenc
Verseny rendezésért felelős:Molnár Ferenc
Szeretettel várunk mindenkit

A rendezők (A kiírás megváltoztatásának jogát a rendezőség
fenntartja!)

 

Belépés

Közeledő események

Nincsenek események

Statisztika

Cikkmegtekintések találatai
139797